Magyar lósuttogó

Az én lószeliditési és idomitási rendszeremet a gyermekek nevelésének rendszerével magyarázom meg. Minden fiatal lóval, mely az istállóba beállitatott, ha azt akarjuk, hogy sikeresen legyen idomítva, úgy kell bánnunk, mint a zsenge korú gyermekkel, a ki nevelés végett a tanítónak adatik át. A ló, az idomító által, folyvást figyelemmel kisértessék. Ugy az előbbi, mint az utóbbi különféle czélra nevelődik és ha a természet szellemüknek és testüknek erőt adott, a tanítók és idomítók ezeknek sajátos tulajdonságaikra figyelemmel legyenek és nevelésüket és idomításukat ehhez képest eszközöljék, t. i. ha a gyermek vagy ló érzékeny vérmérsékletű, ekkor ezek kíméletesen, a tompa elméjüek ellenben annyi erélylyel, a mennyi szükséges, oktassanak, mert a mint a gyermeknél a becsületérzés a legfőbb rugó, épen úgy a ló idomitásánál is a barátságos, szelid bánásmód a főtényező.

 

Ép úgy, mint a gyermekeknek, hogy nevelésük sikeres legyen, tanitójuktól félniök nem szabad, de inkább szeretniök kell, úgy a lónál is az idomitó és a ló között ép oly viszonynak kell lennie és a mint a gyermek egy jó tanitó alatt létének örvend, épen úgy a lónak ragaszkodnia kell idomitójához. Jó és gyakori társaság által úgy a gyermekek, mint az állatok nevelődnek és a milyen nevelésüknek a kezdete, olyan lesz annak iránya későbben is. A mint az ember jó és alapos nevelés után, későbbi rossz társaságban sem fajul el, ép úgy nehezére esik még a legjobb mesternek is, később a rosszul megvetett alapot javítani. Úgy van ez egészen a lovaknál is. Oly ló, a mely tanítása első korszakában jó alapidomitást kapott, később még rosszabb kezekben is, nem könnyen fajul el és mindent türelemmel eltür; az olyan azonban, a melynél már eleinte rossz alap vettetett meg, még a legjobb idomitónak is nagy akadályokat gördít útjába. Vannak példák, hogy oly emberek, kik rosszakaratú nevelő vagy tanitó által a kétségbeesésig izgattatnak s öngyilkosságra is gondolnak; úgy vannak a lovak is, a melyek kegyetlen bánásmód mellett, a válaszrudat és mindent maguk körül összetörnek és kétségbeesve, lovasukkal együtt a földhöz vágják magukat s életük koczkáztatásával mélységekbe zuhannak. Nem menne odáig a dolog, hogyha először gyöngéd, jó bánásmódban részesültek volna és ha később természetökhöz mért idomitásban részesítették volna. Minden szerencsétlenség, mely a ló és az emberekben előfordul, többnyire a ló rossz idomitásától ered. Minden oly ló hasonló az idegbeteg emberhez, rossz, idomítása nem sikerül és egy vagy más módon tönkre megy.
Tehát a jó idomítás, valamint a lóval való bánás épen oly nehéz, mint a gyermeknevelés; sőt nehezebb, mert a míg a gyermeknek szó és irás által minden megmagyarázható, addig a lóval csak arczkifejezés, hang és nézés által értetheti meg magát az ember megközelithetőleg. Valamint a gyermeknél a magasabb nevelés, mely szellemi és testi erejét túlhaladja, káros, azonképen a ló szeliditésénél és idomitásánál sem tanácsos tőle többet kívánni, mint a mennyit tenni képes. Láttunk gyakran gyermekeket, kik okos nevelés mellett maguknak és az államnak hasznára válhattak volna, pedig túlfeszített neveltetésük következtében pályájukat elhibázva, tehetségükhöz mért nevelést nem kaptak, kontárok maradtak s nem csak a kiválóbb teendőkre, de még az egyszerüekre is alkalmatlanokká lettek. Ugyanily hibák követtetnek el gyakran a lovakkal is, midőn t. i. egy közönséges gyenge lótól azt kívánjuk, a mit a nemes, erős lótól és a hátas lovat kocsi-lóval, az iskola lovat a versenylóval összetévesztjük. Miután a természet nem minden lovat a kívánt munkára teremtette, némely munka nehezére esik, neki ellenszegül, vagy tönkre is megy és ez minden lótulajdonosra nézve káros, holott ha tulajdonságai szerint neveltetnék a ló, mindent ki lehetne kerülni. Biztosan lehet arra számitani, hogy minden ló nemcsak tovább maradt volna egészséges és tulajdonosának szívesen kedves szolgálatokat tett volna az által, ha szakértő által helyesen kiválasztatott volna, ha rendeltetéséhez képest használtatott és a szeliditése s idomítása is ehhez képest történt volna. Epúgy, mint gyakran a gyermekek is, nem annyira a tananyagtól, mint a tanár bánásmódjától félnek, a lovak is, nem annyira az embertől, mint rossz, gyakran oktalan bánásmódjától félnek.
Valamint a gyermeknél, a lónál is, a jó és a rossz, avagy az elrontottaknál vérmérsékletükre, jellemükre, érzékenységükre, ingerlékenységükre stb. kell tekintettel lenni, mert különben ezen általános szabály elmulasztása mindig rossz következményeket von maga után.
Nem egy lovas irt már igen kiváló dolgot a ló lovaglásra való betanításáról, de a fékezéséről és a vele való bánásmódról, a mely a későbbi lovaglásnak alapfeltételét képezi, mélyen hallgattak, daczára, hogy a kellően nem fékezett s a nem jó bánásmódban részesült ló a legkiválóbb lovasnak is gondot ád, munkáját megnehezíti s igen gyakran kárt is okoz. A lóval való bánásmód s fékezésének fontossága mindenki előtt világos, s mégis igen gyakran érezhető az okszerű fékezés és a velebánás módjának hiánya, mivel a fiatal lovak istállóba állításakor fékezésükre és idomításukra lóápolókat és lovászokat alkalmazunk, a kiknek alapos fogalmuk nincsen működésükről, s a kiket a sok tévedés és az ebből származó kárak elkerülése végett előbb ki kellene képezni. Számtalanszor bebizonyult, hogy a fékezést és idomitást illetőleg még nagyon el vagyunk maradva. A szerző maga is tud rá esetet, a mikor neki már húsz éves lovat mutattak be, a kiknek lábát emberi kéz még nem foghatta meg. A fékezés, idomítás és a lóval való bánásmód csak abban az esetben könnyű, ha azt megtanultuk, ha a ló tulajdonságait, úgymint jellemét, vérmérsékletét, érzelmeit, erejét stb. ismerjük, s ezek szerint járunk el.
Egyik-másik ló fékezése rátermettségénél fogva sikerül, s ápolójának vagy idomitójának semmiféle érdeme nincsen körüle; s ellenkezőleg megesik néha, hogy ügyetlen kézbe kerülve rossz kezelés mellett a legszelídebb ló is makacs és bizalmatlan lesz. Valamint a helytelen bánásmód által megismerkedünk a ló rossz tulajdonságaival, azonképen felfedezhetünk benne jó és czéltudatos kezelés mellett nem egy elrejtett jó tulajdonságot. Sokszor
halljuk, hogy egyik-másik ló, a mely ilyen meg olyan bánásmód mellett idomitójának fölmondja a szolgálatot, természettől makacs. E makacssága miatt aztán kínozzák s olyképen bánnak vele, hogy vagy az idomító vagy a ló szenved kárt, sőt talán egyikük áldozatul is esik. Igen gyakran látjuk, hogy a legszebb, a legjobb, a legerősebb lovak nyereg alatt, befogva, bérkocsiban, stb. egészen ki vannak forgatva alakjukból; a mindennapi használatban lévő lovak közt is találunk olyanokat, a melyek még több évi kezelés mellett is bizalmatlanok, makacsok és hasznavehetetlenek; ha azonban természetesen bántak volna e lovakkal, valamennyi még egészséges és bizalmas volna. Ha tehát valamely ló idő előtt kidűl, nem annyira bennük, mint inkább a rossz bánásmódban keresendő a hiba.
Gyakran látunk lovakat, a melyeknek különböző okokból még sokáig lépésben és szabadon kellene járniok, mások megint vezetéken (Longe) kinoztatnak, holott sem ezt, sem azt nem kellene velök végeztetni. Igen gyakran az is megesik, hogy egyikmásik ló ügyetlen kezek alatt alkalmatlan talajon tartatik vezetéken, a mely metsző késként hat a lóra. Ámbár sokra becsülöm mind a két idomitási módot ügyes kezekben jó talajon, mégis sok lovasnak nem ajánlom a vezetéken való tartást. Régente az idomítók az éhség, szomjúság, sarkantyú, ostor s hasonló kínzó eszközökön kívül alig használtak más eszközöket a ló fékezésére, hogy velök a kitüzött czél eléressék. De ily eszközök használata sohasem fog az ember iránt bizalmat kelteni. Mindenki, a ki ily eszközökkel él, csak tudatlanságát árulja el s hogy a fékezés és idomítás helyes utjáról egészen letévedt.

 

Részlet

Balassa György: A ló nevelése és idomítása

c. könyvéből