Leírás
Beccaria szerint a halálbüntetés csak két oknál fogva tekinthető elfogadhatónak: az egyik, amikor a nemzet biztonságára veszélyes elkövetőről kell dönteni, valamint anarchia esetén. Szerinte egyébként a halálbüntetésnek nincs visszatartó ereje, azonban a „szabadságától megfosztott ember hosszas és nyomorúságos példája…a legerősebb fék a bűnök ellen.”
Beccaria művében megfogalmazza, hogy a büntetésnek és a bűncselekménynek egyaránt rögzítve kell lennie a törvényben, tehát csak olyan büntetést lehet kiszabni és csak olyan bűncselekményért, amit a törvény előre rögzít. (Ez a „Nullum crimen sine lege, nulla poena sine lege“ elve) Fontosnak tartotta azt is, hogy a büntetési tétel arányos, proporcionális és nyilvános legyen. Ily módon lefektette a jogállami büntetőjog alapjait.
Beccaria művének hatására Habsburg Lipót toszkánai nagyherceg a Közép-Itália nagy részére kiterjedő államában 1786-ban törvényben szüntette meg a halálbüntetést, és a kivégzőeszközöket is megsemmisíttette.
“Hogy mint jó polgár Királyomnak, s Hazámnak csekély tehetségemmel teljesen szolgáljak, amaz üres órákat, mellyek hivatalos foglalatosságaimból fölülmaradtak, Beccaria Cesare a: Bünök és Büntetésekről irt Europaszerte isméretes munkájának, ezen olasz eredeti, de – tudtomra, a magyart, dánt, svédet és törököt kivéve – már minden egyéb europai nyelvre fordított e nembeli egyetlen mesterműnek magyarosítására szántam.” (Császár Ferenc)
“…Egy ember sem ajándékozta oda ingyen tulajdon szabadsága részét a’ köz jó tekintetéből: ezen ábrándkép csak a’ regényekben létezik: ha lehetséges volna, mindenikünk azt akarná, hogy a’ másokat kötő szerződések, minket ne kössenek: minden ember magát teszi a’ földgolyó minden összefüggésinek középpontjává.”
Részlet a ‘A büntetések eredete. Büntetési jog című fejezetből.
