Leírás
A párviadal intézményét már az ókorban is ismerték, a középkorban a becsületért nyilvánosan kiállni kötelező volt. A közhatalom által elrendelt bajvívás ekkor törvényes volt, Mátyás király és II. Ulászló rendelkezései szerint a bajvívások perbéli bizonyításra szolgáltak, azonban a magánhatalom általi párviadalt, másképpen párbajt a polgári államok büntető törvénykönyve mindig tiltotta.
A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878. évi V. törvénycikk) önálló vétségnek tekinti a párbajt és úgy a bűnrészességre nézve, mint a büntetési tételek megállapítása tekintetében is, egyéb büntetésektől eltérőleg, enyhébben bünteti… A törvényhozás elismeri a párbaj szabályait is, mikor az enyhébb büntetési szankciót a párbaj szabályszerű lefolyásához köti s elfogadja azt a társadalmi felfogást, mely a szabályellenesen megvívott párbajt gyilkosságnak, szándékos emberölésnek vagy legalább is testi sértésnek kvalifikálja.
Általánosságban elmondható, hogy a párbajokról szóló törvényeket sem a társadalom, sem pedig a jogalkalmazók nem vették komolyan.
A magyar törvények a becsület védelméről csak hézagosan gondoskodtak, így az első világháború után a párbajellenes ligák csődöt mondottak, leglelkesebb szónokaik, mihelyst becsületükben lettek támadva, fegyverhez nyúltak.
A zsebkódexből kiderül, hogy egy „egyszerű” sértés is okot adhatott a párbajra, nemhogy a gyalázás általi sértés, a tettleges bántalmazás általi sértésért csak fegyverrel lehetett elégtételt venni, azonban az első- és másodfokú sértéseknél lehetőleg bocsánatkéréssel volt ajánlatos elintézni az ügyet.
A megbízott segédeknek lelkiismereti kötelessége volt minden lehetőt elkövetni, hogy az ügy békés úton intéztessék el. Előfordult azonban az is, hogy még a párbaj lezajlása után sem békültek ki a felek.
Hogy milyen lovagias ügyek történtek ekkoriban, arra jó példa a következő eset.
Idézet a Párbaj zsebkódexből:
„Tényállás: A megbízottak kölcsönös tájékoztatás után egyetértőleg a következő tényállást állapították meg. F. hó 9-én este 11 óra körül K. B. úr két nőrokona társaságában a már zsúfolt „New York” kávéházba tért be. Csak egy kis asztalt látott üresen, felhajtott székekkel, a hamutartón egy számolólapra írt névvel. A fizetőpincér azzal a megjegyzéssel „ugylátszik az ügyvéd úr már nem jön”, a székeket visszahajtotta, a számolólapot a földre dobta és felajánlotta K. B. úr társaságának.
Alig tíz percnyi ott tartózkodás után, arra lett figyelmes, hogy a főpincérrel egy úr hangos szóváltásba elegyedett és ilyen megjegyzéseket tett: „Neveletlenség attól az alaktól, egy nagy adag szemtelenség kell ahhoz, valakinek a lefoglalt asztalához letelepedni.” Majd a főpincér mentegető szavaira válaszolva: „Rugta volna ki a fenébe ezt a vidéki pasit.” K. B. urat, aki közben egy távolabbi asztalnál foglalt helyet, pincér által a kártyaszobába kérette ki. Az odalépő N. F. úrnak körülbelül ezeket a szavakat mondotta: „Reám vonatkoztatta azokat a vaskos gorombaságokat?” N. F. úr erre ingerült hangon válaszolt: „Közönséges paraszt tempo volt. Punktum!” Ezzel sarkon fordult és gyorsan távozott. Miután vendégei is figyelmesek kezdtek lenni, főleg azonban a hölgyekre való tekintettel, minden botrányt kerülni akarván, a pincértől megtudta dr. N. F. úr nevét és lakását. Másnap a fentebb megnevezett két megbízott útján dr. N. F. úrtól lovagias elégtételt kért.”
Hogy hogyan zajlott le a párbaj és mi lett a kimenetele ̵ több más lovagias ügy ismertetése mellett ̵ , kiderül a könyvből. Rendelje meg és olvassa el!
