Beccaria A Bűnökről és a Büntetésekről

A felvilágosodás korának jelentős gondolkodója, Cesare Beccaria olasz író, a klasszikus büntetőjogi iskola képviselője volt, kiváló büntetőjogász és tudós. Fő alkotásában a „Bűnökről és büntetésekről” (Dei Delitti e Delle Pene) (1764) című írásában – mely nagy visszhangot váltott ki a maga korában –, felemelte a szavát a halálbüntetés eltörlése érdekében, megfogalmazta, hogy a halálbüntetés se nem célszerű, se nem szükséges, azonban mérhetetlenül romboló hatással bír az egész társadalomra.

Beccaria szerint a halálbüntetés csak két oknál fogva tekinthető elfogadhatónak: az egyik, amikor a nemzet biztonságára veszélyes elkövetőről kell dönteni, valamint anarchia esetén. Szerinte egyébként a halálbüntetésnek nincs visszatartó ereje, azonban a „szabadságától megfosztott ember hosszas és nyomorúságos példája…a legerősebb fék a bűnök ellen.”

Beccaria művében megfogalmazza, hogy a büntetésnek és a bűncselekménynek egyaránt rögzítve kell lennie a törvényben, tehát csak olyan büntetést lehet kiszabni és csak olyan bűncselekményért, amit a törvény előre rögzít. (Ez a „Nullum crimen sine lege, nulla poena sine lege“ elve) Fontosnak tartotta azt is, hogy a büntetési tétel arányos, proporcionális és nyilvános legyen. Ily módon lefektette a jogállami büntetőjog alapjait.

Beccaria művének hatására Habsburg Lipót toszkánai nagyherceg a Közép-Itália nagy részére kiterjedő államában 1786-ban törvényben szüntette meg a halálbüntetést, és a kivégzőeszközöket is megsemmisíttette.