Leírás
Czvittinger Dávid 1711-ben megjelent műve a XVIII. századi bibliográfiai törekvések egyik jeles magyarországi példája. Számba veszi az addig elkészült – tág értelemben vett – magyar irodalmi műveket (így például Szent Isván fiához írt Intelmeit is ismerteti). Az akkori szokásoknak megfelelően egyesíti magában a magyar irodalomtörténet és a tájékoztató bibliográfia műfaját.A könyvek tudatos számontartásának első hazai nyomai a XVI-XVII. századi előszókból származnak, amelyekben az írók említést tesznek azokról, akik előttük ilyen tárgyban írtak. Az 1660-as évektől kezdve több írónk is összefoglalta saját munkásságát, írói tevékenységét. A protestáns bibliafordításáról nevezetes Komáromi Csipkés György 1677 már önálló nyomtatványként jelentette meg saját műveinek jegyzékét.
Az első magyar könyvészek
Az első nagyobb összesítésre törekvő bibliográfia – magyar szóval könyvészet – kísérletei a német egyetemeket látogató hazai diákoktól származtak, akik közül kiemelkedik Czvittinger Dávid. Az európai országok többsége már a XVIII. században megtette az első lépéseket nemzeti bibliográfiája létrehozására. Így történt nálunk is: Czvittinger Dávid 1711-ben megjelent Hungariae Literatae (A magyar tudományosság összefoglalásának kísérlete) című latin nyelvű lexikona még egyesítette magában a magyar irodalomtörténetet és a bibliográfiát. Ebben az úttörő jellegű munkájában – amelynek költségei Czvittingert az adósok börtönébe juttatták – olvasóit arra bíztatja, hogy bővítsék az általa összegyűjtött anyagot.
A következő évtizedek során valóban újabb és újabb összefoglalások láttak napvilágot a fenti módon, egyszerre számba véve a literátusokat, az irodalommal foglalkozó személyeket és nyomtatásban megjelent munkáikat.
A nyomdászok és könyvkereskedők árukészletéről a XVIII. század második felében már könyvjegyzékeket is hoztak forgalomba, s ugyanakkor a század folyamán időszerűvé vált nemzeti irodalmunk, könyvtermésünk számbavétele is, elkészültek az első bibliográfiák (Czvittinger Dávid: Specimen Hungariae Literatae, 1711; Spangár András: Magyar Bibliothéca Hungarica … sive de scriptoribus rerum Hungaricarum commentatio litterario-critica – kéziratban maradt és elveszett; Bod Péter: Magyar Athénás, 1766; Horányi Elek: Memoria Hungarorum et prvincialium scriptis editis natorum, 1775-1777). E jegyzékek egyrészt tudományos célokat (a magyar irodalom és tudomány számbavételét), másrészt a könyvkereskedelem, az olvasók és könyvgyűjtők érdekeit szolgálták. Az első bibliográfiák tulajdonképpen biobibliográfiák: írói életrajzgyűjtemények, amelyek az életpálya ismertetése kapcsán sorolják fel a műveket. E nemben tehát a magyar irodalomtörténet-íráselőzményei is, írói lexikonok. Az önálló tudományos élet – egyelőre még latinul – a XVIII. század folyamán más szaktudományok terén is megindul (pl. Bél Mátyás, Pray György, Katona István és mások művei).
Fülöp Géza: A könyvkultúra a könyvnyomtatás kézműipari időszakában.
