Dmitrij Mizgulin Ha már szavakat adott a megváltó neked

„Mizgulin tematikája és motívumrendszere a természethez, a társadalomhoz és Istenhez kötődik, e három együttesen határozza meg ars poeticáját. Ezért verseit olvasva elsőként a tájfestők jutottak eszembe, mert az ő költészete versekbe öntött tájképek láncolata. Versei azonban nem puszta reprodukciói a természetnek, nem csupán leírja a tájat, hanem megeleveníti az őt körülvevő természeti környezetet évszakspecifikus színeivel, mozgásaival, hangjaival… És ebben a megelevenített, harmóniával és diszharmóniával teli szibériai természetben ott lüktetnek Mizgulin érzései, hangulatai, gondolatai, testének-lelkének rezdülései. Sajátos módon végteleníti az Isten mérte teret és időt, így az olvasó külső és belső utazások sorát teheti meg a jégtáblákat magába fogadó óceán-mélytől az égbe torkolló folyókig. Utazásai során szembesülhet Isten jelenlétével, az Isten teremtette világ hatalmasságával és örökkévalóságával, a földi ember gyarlóságával és halandóságával; elidőzhet az egyes lelki-szellemi-érzelmi stációknál: önmagába nézhet, szenvedhet és megtisztulhat.
Mizgulin verseit olvasva másodikként a szociográfusok jutottak eszembe, mert az ő költészete versekbe öntött szociográfia… költészetében… ott kísért a szocializmus tájra és emberre feszített öröksége.
Mizgulin verseit olvasva eszembe jutott a Biblia, a Jelenések Könyve is. Verseiben a Bibliából vett személyek és szavak… szövevényes hálót fonnak, az olvasókból különféle asszociációkat váltanak ki, és ezek az asszociációs többletjelentések áthangolják a hívőket és nem hívőket is; a profánból a szakrális világba emelnek lehetővé téve a két világ magunkba fogadását.” (Részletek Nagy Katalin Előszavából)