Referenciáink
Könyv szkennelés
Temérdek okból szükségünk lehet rá hogy régi könyveink digitális formában is rendelkezésre álljanak:
- régi családi bibliánk, könyveink elöregszenek
- karcolódnak, könnyen elszakadnak;
- csak egy példány áll rendelkezésre belőlük, így félünk már úgy forgatni kezünkben mint régen
- szamárfülesek lesznek a sarkok;
- porosodnak;
- kiszakadnak belőle és elvesznek lapok
Érdemes mielőbb digitális formában is megőrizhetővé tenni őket, így nem veszik el a családi örökség, teljes marad a gyűjtemény. Ha a szkenneléssel készen vagyunk , feldolgozhatjuk könyveit, ezután pedig el tudjuk készíteni önnek régi könyvei teljes másolatát amit már félelem nélkül olvashat, tanulmányozhat, vagy akár ajándékba is adhat belőle családjának.
Könyvdigitalizálás
A könyvdigitalizálásnak három lépése van:
Az első a könyv szkennelése, ha ezzel végeztünk, a digitális állomány már rendelkezésünkre áll, tehát akár így is át tudjuk adni.
A második lépés a szkennelt képek feldolgozása. Itt kétféleképpen tudunk eljárni.
- Ha jól olvasható a képen látható szöveg, szövegfelismerő szoftver segítségével képből, szöveges formába alakítjuk, így már akár szerkeszthető, tördelhető is lesz a szöveg, és nyomtatásra alkalmas. Itt sajnos meg kell jegyeznünk hogy a szövegfelismerő szoftver nem hibátlan, így előfordulhatnak rosszul felismert szavak, vagy szövegrészletek melyeket minősége vagy írásmódja miatt nem tud felismerni.
- Ha 100%-os pontosságot és eredményt szeretne, minden oldalt külön képként kezelünk, hátterét eltávolítjuk, a képet retusáljuk, és nyomtatható (pdf vagy jpg), vagy ebook formátumot készítünk belőle.
A harmadik lépésben elkészítjük a beszkennelt majd feldolgozott anyagból eredeti könyvének másolatát. Ez lehet digitális ebook formájában, vagy kézzel fogható másolat kiadás formájában. Kötészetünkön szinte bármit meg tudunk csinálni, kézzel kötött bibliától, a ritka egy példányos gyűjtői könyvekig.
Mekkora felbontásban tudunk szkennelni?
• maximális eredeti méret: 49 x 73,5 cm / 300 dpi kimeneti felbontásban
• maximális eredeti méret: 36,8 x 24,5 cm / 600 dpi kimeneti felbontásban
• maximális eredeti méret: 18,4 x 12,3 cm / 1200 dpi kimeneti felbontásban
Mi az a dpi, vagyis felbontás?
A fent megadott személyes adatait kizárólag ezen érdeklődésével kapcsolatos kommunikációban használjuk fel. Ennek lezárulása után személyes adatait a továbbiakban nem kezeljük, töröljük az adatbázisból.







