Csillagösvény hadak útja

A növendékek megismerik a négyes hármasság titkát. Királyi tanácsot ülnek Etelváron. Bulcsu hadjáratra készülve megelőző csapást tervez Bajorföldre. Fajsz nagykirály felidézi a 907-es pozsonyi csatát, ahol a magyarok kiirtása volt az egyesített európai seregek célja. Ottó német királlyal szemben össze kell fogniuk a magyar vezéreknek.

Részlet Kubinyi Tamás, Pörzse Sándor: Bulcsu című könyvéből:

– Tudjátok kedvesül miben áll a káldeus bölcsek tudománya? – fordul Simor a tanítványokhoz. – Mindent tudnak a világról, mert maguk is részesei a Teremtő Erőnek. Ismerik a csillagok járását, követik a bolygók rendjét, tudják az Ég mértékét. Nap fiai, kiválasztottak, tőlük tanulták a görögök a matematikát, csillagászatot és geometriát.
A honszerző szavárd törzsek magukkal hozták a királyszkíták tudását. A mágusok titka a négyes hármasság és hármas négyesség, a hetes szám misztériuma.
– Miben áll a hetes titka? – veszi fel a fonalat Szomor növendék.
– Hét mezőt, hét sereget, hét fát töretlenül csak háromra és négyre lehet kettéosztani.
A hetes magában őrzi a hármas és a négyes rejtélyét. A hármas az égi, a négyes az emberi világ léptéke. A Föld-Ég-Menny tökéletesség maga a hármasság, ami felemel. A négyes földön tart. Négy lábbal a ló sosem ér az égig.
– A hadvezetés mire használja? – szakad fel Tabából a kíváncsiság.
– Hármas védelmi gyűrű őrzi a nagykirályt, aki négy vezérét parancsolja égtájak szerint – szól Simor kicsit halkabbra fogva, titokhoz illőn. – Az északi vezérnek van három kapitánya, mindhárom kapitánynak három hadnagya, ez összesen kilenc hadnagy. Mindegyik hadnagynak van három tizedese. Összesen huszonhét tizedes északon. Látod, hány alegységből áll az északi sereg. Ha ezt mind a négy égtáj felé leképezed, az a tökéletes hármas védelem, amit szkíta és hun apáink hagytak ránk. Mennyi ez összesen? Számold csak ki gyorsan Lebegy!
– Huszonhét meg kilenc az harminchat, meg három az harminckilenc. Ezer év alatt mit sem változott? – csodálkozik Lebegy, a nyurga vékony fiú.
Úgy van. A rend harminckilenc irányítási pontból áll északon, ugyanannyi délen, keleten és nyugaton, összesen 156, meg a király. Ha megszámolod, a külső körön van négyszer huszonhét vitéz, száznyolcat kapsz. Mindegyik szám bűvös, ám a legbűvösebb a száznyolc, ennyi egységet lát a kívülálló, ha a nagykirályhoz közelít. 108 népük volt a hunoknak, 108 hadra fogott nemzetségünk van nekünk magyaroknak, tehát nem csak az egyes katonákat, hanem a törzseket és a hadsereget is így lehet legjobban megszervezni. Sem több, sem kevesebb nem kell hozzá.
– Mi történik, ha valaki elesik a harcban a külső gyűrűn?
– A 108 egyhajfonatos tizedesnek van 1080 harcosa, akik közül a rangidős veszi át az őrs irányítását. A kétfonatos hadnagy és a háromfonatos kapitány vezeti harcosait, ha kell, helyükre áll.
– Ez hát a számok és a hajfonatok jelentése! – kiált fel Lebegy hosszú haját varkocsba igazítva.
– A három harci gyűrű egymással ellentétesen mozog – folytatja Simor, miközben a növendékek megbűvölten hallgatják –, mindenki tudja a maga helyét, de az ellenség csak egy hatalmas malomkereket lát. Kiismerhetetlenül forog, miután minden lovas a maga útját járja. Szemből senki nem ront, pedig ezt várják a gyalogok, erre vannak kiképezve. Elvágtatnak a magyarok az orruk előtt, mire megbomlanak a sorok. A nyílzáporban hull az ellen. A külső peremen vágtató magyar vitéz csak rövid ideig kerül harcba, de azt annál jobban megemlegetik… Rövid vágtában tucatnyi nyilat lő, majd fokossal, kelevézzel, szablyával, csatabárddal szaggatja a védelmet, és nyomban elhagyja az ütközetet. Vágtából léptében megy egy kört. A fáradó ellenség szempillantás alatt újakkal találja magát szemben, akik még gyorsabbak. Nyilaznak, amikor ők már közelharcba bocsátkoztak volna az előzőkkel, és ez így megy a győzelemig. Minden pillanat egy örökkévalóság. Idegőrlő a magyar támadás. Aki pedig menekülőre fogja, azzal a legkönnyebb elbánni.
– Bulcsu horka is használja a négyes hármasságot? – ágaskodik Csörsz.
– Minden nagyobb ütközetben, volt belőle elég.

Amikor Bizáncból hazatértek, tanácsot ült Fajsz nagykirály Etelváron, hajdan volt Attila nagykirály városában, Budától északra.
– Mondd Bulcsu horka, mit tudtak meg fürkészeink a bajorokról? – int Fajsz.
– Tudjuk nagykirály, hány hercegség, hány város és erőd áll hadban – mutat a horka az agyagasztalra, amelyen Európa nagy része domborodik: lovas utak, átjárók, hágók és gázlók, mind pontosan jelölve, a fontosabb városok különböző színű zászlókkal is. – Felderítettük az ellenség körülményeit.
– Milyen pontosak a híreink? Meddig ér el a kezünk? Mi az a legnagyobb egység, ami elkerüli a figyelmünket? – sorjáznak Fajsz nagykirály, Gyula alkirály és Taksony vezér kérdései.
– A századokat zászlóval jelölöm – válaszol Bulcsu –, de szinte a tizedeket is pontosan tudjuk. Néhány városban érhet meglepetés, mert vész esetén minden polgár katonáskodik. Elég, ha csak az állandó sereget mérjük, mert a többiek harcértéke igen csekély. A bajorok tizedbe, századba és ezredbe, utána pedig hadosztályba szervezik seregüket. Avar gyökereik miatt van némi hasonlóság velünk.

– Hogyan épül fel egy csapat? – hajol az asztal fölé Gyula.
– Túlnyomó részük gyalogos, másfél öles szúró fegyverrel. Tíz gyalogra két-három ló, ugyanannyi kopja, négy kard, öt buzogány jut, lándzsája viszont mindegyiknek van. Erősebb páncélt a lovasok kapnak, nehéz is tőle a nagytestű lomha lovaik járása.
– Tudjuk, a páncéljaik erősebbek a bőrpáncéljainknál – töpreng hangosan Tormás herceg. –
Mi is gyártunk erős páncélt, a kievi műhely egy része éppen a napokban költözött Budára, de a mi harcmodorunk mást igényel. A vért megnehezíti a mozgásunkat, lelassítja lovainkat. Jaj nekünk, ha az erős páncélra bízzuk az életünk, hiszen mi tudjuk legjobban, miként és hol lehet átütni a legerősebb vértet. Mit gondolnak a páncélról a bajorok? – néz Bulcsura.
– A bajorok a láncos vértet nem szívesen hordják, mert kényelmetlen, csak harc előtt osztják ki az első vonalban küzdőknek. A határunk felőli végeken mindenkinek jut, de egy napi lójárással beljebb a várőrségen kívül alig veszi fel valaki. A bajorok nem született katonák. Városi, falusi férfiakat, legényeket köteleznek időszakonként hadviselésre, a mesterségüket nehezen hagyják ott. Parasztok, pékek, ácsok, kereskedők, kevés közöttük a jó katona.
A kisebb grófságok és hercegségek, melyeket zöld zászlóval jelöltem, alig tudnak száz állandó fegyverest kiállítani. Azok is többnyire adószedők, őrök és porkolábok.
– Mi az erősségük? – fordul el az asztaltól Tormás herceg.
– A vörös zászlóra érdemes figyelni, azok nagyhercegi és királyi csapatok. Sokkal fegyelmezettebbek, zsoldjuk és ellátásuk nemzetségfői életvitelt enged. Minden fegyverük erős acélból készül. Tisztjeik nemesek, és mindnek van legalább két fegyverhordozója.

– Tudjátok gyermekeim – magyaráz Simor táltos – Taksony, Tormás és Bulcsu honszerző ivadék, mindhárman családjukból ismerik a bajort. A királyi, fejedelmi, hercegi házak a szomszédos népekkel egymás közt gyakran házasodtak, így szerezvén békét és barátságot. A magyar királylányoknál, hercegkisasszonyoknál nincs kapósabb Európában a pozsonyi lecke óta. Híre járt fényes hadivállalkozásainknak. Rettegnek tőlünk és keresik barátságunkat.

– A történetek a te gyermekkorodban – emlékszel kedves Bulcsu fiam, mi másról szóltak, mint hadjáratról. A külső országhatáron, a gyepüelvén a magyarok minden évben tavasztól őszig harcra készülnek, amíg csak járhatóak az utak. Ha nem támadnak, akkor jön az ellen, rabol jószágot, perzsel erdőt, mezőt, falut. Ha nem állítjuk meg, várat rombol. Egyetlen védekezés a támadás. A nyugati végek haditörténetei mindig bajorokkal kezdődnek.
„Volt egy bajovár kastély, lovagja párviadalra hívta ki a szomszédos magyarokat…”, vagy „volt egy bajor város, amely nem adta vissza az avar‐magyaroktól rabolt aranykincset…”
Nem lehet azt mondani, hogy ősellenségei a magyarnak, hiszen némi hun vér is folyik az ereikben, de szász és frank rokonaik befolyása sokkal erősebb.
– Kedvük szerint egész Pannóniát elfoglalnák, hogy hűbéressé és adófizetővé
tegyenek – mondja ki a lényeget Tormás. – Évtizedekig barátságosak, azt hinné az ember, hogy már rég hozzánk tartoznak, sógor, koma van köztük, majd hirtelen csak azt látod, hogy fáklyával és buzogánnyal érkeznek látogatóba… Hiába van közöttük magyar családtag, hiába folyik az ereikben szkíta, hun, avar, magyar vér, a bajorok mégiscsak keleti frankok: nímötök. Egy nap szövetséges, másnap ellenség.
– Mondhatom, így van – válaszol Bulcsu. – Testvéri rokonaimon keresztül alaposan megismertem őket. Tudjátok, nővérem férje, a sógorom Arnaulf herceg. Itt a Kárpát-ölben
mind a száznyolc hadunk mögött van egy önálló ország, egymástól gyepű választ el bennünket. Még a dunántúli birtokaim is különállnak: Somogyország, Zalaország, az apámtól kapott Kálföld és így tovább. Természetes határ, folyó, patak, hegy vagy erdő, több napi lójárás minden irányba. Közben alig tudunk egymásról. Gyepűink nem csak az idegentől, a testvértől is elválasztanak. A gyepűelvét annyira tiszteletben tartjuk, hogy nem is látogatunk át rajta. És akkor még nem beszéltem a villongásokról, belháborúkról. Vélt vagy valós sérelmek, lányrablás, barom elbitangolása miatt egyik magyar hamar a másikra ront. Lételemünk a harc, így válik el alkalmas a satnyától, de a fegyverben töltött életnek van hátránya. A bajorok nem olyan vérmesek. Közöttük nincs szigorú határ, sokkal többet tudnak egymásról. A hercegségek, grófságok, fejedelmi birtokok szolganépe könnyen keveredik, viszi a hírt. Simulékonyabb a modoruk. Közöttük élő avar testvéreink jelzik, hogy az adófizetés és a római egyház elfogadása árán kevesebb a félnivalójuk. A mi lelkünkért Bizánc és Róma vetekedik, az övékét Róma megnyerte. Az igazság viszont az, hogy leginkább a pénzünk kell mindkettőnek. A bajorok több mint nyolcvan éve, tehát még 870 előtt egyházi és földesúri adófizetésre lettek szorítva. A megtérésükről szóló római okiratok elégedetten állapítják meg, hogy hitbuzgó és jól fizető nép.

A haditanács szünetet tart, a vezérek a gazdagon terített asztalhoz mennek. Fajsz nagykirály Bulcsut magához intve kezét vállára teszi.
– Sétálj velem fiam, itt a palotában. A rómaiak Aquincumnak, a nyugati frankok Szikambriának nevezték ezt a helyőrséget. A frankok nagy uralkodója Klodvig még büszke volt szikamber származására. Két amfiteátrumon, a városon és sírjaikon kívül kevés nyomot hagytak. Láthattad, a Római Birodalom belsőbb része tele gigantikus épületekkel.
Lassan lépkednek, a nyugvó nap vörös fénnyel borítja a fehér köveket. Bulcsu emlékezik:
– Ezt a várost Attila nagykirály mentette meg a pusztulástól, lakott is benne hosszú ideig, innen lett német neve Etzelburg, magyarul Attilavár, de ennek már félezer éve. Minden fal a múltról beszél, örüljünk, hogy még áll és ennyi maradt belőle. Hányszor feldúlták, míg Kurszán kende és Árpád gyula visszavette és ilyen szép rendbe tette.
A nagykirály erősebb hangra vált:
– Az a dolgunk, hogy megmentsük az enyészettől. A kő jól bír az idővel. A budai Várhegyen új palota épül, de az már egy új világ. Ezek a mai fiatalok nem is tudják, mi mindent megtudhatnak az ómagyarok életéből, a harc és a megmaradás féltett titkaiból… Mindent megbeszéltünk a tanácskozáson, fiam? – vált váratlanul bizalmas hangra. – Úgy tűnt, akarsz nekem mondani valamit.
Bulcsu rögtön a lényegre tér.
– Nem akartam a tanács előtt mondani, de aggódom a keleti frankok miatt. A szász Madarász Henrik fia, Ottó mértéktelenül nagyravágyó. Kémeim jelentése szerint annyira gyűlöli a magyart, hogy nővérem férjének, Arnaulfnak a családját gúnyolja magyar rokonsága miatt és azzal fenyegeti őket, hogy mindannyian mehetnek vissza Szkítiába, ahol állati sorban fognak élni. Persze nekik Szkítia Bajorország peremén kezdődik és azt terjesztik, hogy ott vérivó vademberek élnek. Ottó gyermekkorától fogva arról álmodott, hogy bosszút áll nagyapja, Luitdolf legyőzőin és kiírt minden magyart Pannóniában. Emlékszel nagykirály, Gyermek Lajos milyen csúfos vereséget szenvedett a pozsonyi csatában hős Árpád apádtól 907 júliusában. Akkor a bajorok arra hivatkoztak, hogy ez ősi frank föld Nagy Károly hódításai révén.
– Mikor is került trónra Ottó? – számol elgondolkodva Fajsz. Madarász Henrik tizenkét éve halt meg, akkor választották királlyá. Tucatnyi évig hatalmon maradt, ez azt jelenti, hogy jól beletanult a kormányzásba.
– Közben mi sem tétlenkedtünk – mosolyog Bulcsu.
– Büszke vagyok rád fiam – fogja meg Fajsz a két vállát. – Az udvaromba érkező követek hangosak a nevedtől. Európa-szerte félik és dicsőítik tetteidet. A spanyol követ szerint a királyi lovas-akadémián Hannibál és Julius Caesar története mellett tanítják világhódító hadjárataidat. De a dicsőség mulandó, a hírnévvel együtt nő a veszteni való. Jobban kell rád figyelnem. Hány embert tudsz most hadra fogni?
– Két töményem van, húszezer kiváló harcos. Az egyiket itthon tartom biztosításra és minden esetre gondolva – komolyodik el Bulcsu. Úgy hallom, hogy a bajorok a szászokkal, svábokkal, frankokkal és türingekkel összefogva a háromszorosát is ki tudják állítani.
– Aggódom érted fiam! Erősítésre van szükséged. A keleti végekről állandó besenyő és bolgár betörés fenyeget, Gyulától nem vonhatok el senkit. De itt van Zoárd fia Lehel, aki nagyon tehetséges hadvezető. Néhány év alatt kiállított egy töményt úgy, hogy közben senkit nem vont el a munkától. Szereti a nép, nála biztosabb őrzője nincs a német határ felőli senki földjének, Ostmarknak.
– Jól ismerem Lehelt, a honszerző Huba unokája – derül fel Bulcsu –, gyermekkorunkban több nyarat töltöttünk együtt Simor tátos táborában. Ha tízezer harcosát számításba veszem azzal együtt, hogy Taksony is ennyit állított ki a múlt nyáron, akkor senki nem áll meg előttünk Európában. Az Enc folyón túli területet mesés Óberenciának regélte a tátos. Varázslatos országnak tűnt akkor is, amikor megismertem, szép várakkal, vizekkel, nehezen járható hágókkal. Legfőbb vágyunk volt, hogy eljussunk az Óberenciás tengerig. A 937-es hadjáratban meg is tettük, ezt emlegeti most a nagyvilág. Együtt újra sikerülni fog!

Visszatértek a nagyterembe, ahol a vezérek vártak rájuk.
– Beszéljünk őszintén – folytatja a tanácskozást Fajsz –, miért támadunk egy ilyen békés, jóravaló keresztény népre, amelyhez ősi és újabban már rokoni szálak is fűznek bennünket. Évtizedek óta azt terjesztik, hogy rablóhadjáratokban fosztogatjuk kolostoraikat, magas váltságdíjat kérünk a rabokért és minden módon keserítjük az életüket.
– A valóság viszont az – folytatja Tormás –, hogy amikor eleink megpróbáltak békésen élni a frankokkal és eltemették a harci bárdot, úgy rontottak ránk, mint a mészárosok. Letaglóztak gyermeket, asszonyt, öreget. Bosszúból a barmainkat is agyonverték,
mert a sajátjukat nem tudták eladni. Carolus Magnus hadserege százötven éve szabályosan kiirtotta a pártus-avar-magyarokat, hónapokon át társzekéren hordva a rablott kincset. Szkíta, szarmata, masszagéta, heftalita, hun, pártus és avar őseink aranyai így kerültek nyugatra.
– Nagy részét beolvasztották, pénzt vertek belőle – mutat fel egy Károly-aranyat Bulcsu –, ez teremtette meg a szegénységben nyomorgó Nyugat-Európa felemelkedését.
A maradék kincs egyházi tulajdonba került, maga Nagy Károly küldte szét, püspökségei megjutalmazására.
– Bárhova mentek ma is Európában, láthatjátok – erősíti meg Taksony.
Bulcsu folytatja:
– Amikor visszavesszük a sajátunkat, jogosan járunk el, de nem ez a legfőbb ok. Ahogy a Bizánci Birodalom megerősödését nem tűrhetjük a végtelenségig, úgy a frank-római terjeszkedést sem, mert minden korlátlan birodalom kapzsi, mohó és kielégíthetetlen. Nem ismer békességet, hódít a legnemtelenebb eszközzel. Gondoljatok csak Kurszán honfoglaló nagykirályunk halálára, aki 904 júliusában baráti tárgyaláson vett részt Gyermek Lajos keleti frank király meghívására a Fisa folyó mellett. A királyi asztalnál egymás mellett ültek, egy magyar vezér, egy frank herceg. A harmadik pohárköszöntő közben minden magyarra tíz szolgának öltözött orvgyilkos támadt. A baljukkal koccintó frank püspökök és hercegek jobbjukban tőrt rejtettek. Lemészárolták a magyar vezérkart.
– Magyar ember Kurszán meggyilkolása óta nem koccint ballal – emeli kupáját Fajsz. Bulcsu hozzáteszi:
Népünk bölcs szokásának köszönhető, hogy az alkirály Árpád átvette az irányítást, mozgósította mind a 108 hadat és nem jutott ősi jogon szerzett birtokunk frank kézre.
Tormás a távolba réved:
– Így lett Árpád apánk (nekem dédapám) kényszerhelyzetben nagykirály kilenc évvel a visszajövetelünk után. Jól van ez így, hiszen még csak gyula volt, amikor Vereckén áthágtunk. Kurszán azért hagyta hátra Budán, mert akkor már Árpád volt az alkirály.
Milyen bölcs és előrelátó volt, hogy sehova nem mentek együtt. Emlékezzünk honszerző Kurszán nagykirály dicsőségére és méltatlan halálára.
A tündüknyílás fényoszlopa felé fordulva mindenki fejet hajt.
– A világ nem változott, mindkét szomszédos nagybirodalom legfontosabb célja a Kárpát-öl elrablása. Semmi sem fontosabb annál, mint hogy megakadályozzuk egy  korlátlan német-római birodalom kialakulását. Ha valahol túlzott erősödést látunk, az ellenkező oldalra állunk, nehogy kialakuljon az új világhatalom. Állandóan hozzánk fordulnak a frank királyok és hercegek az egymás elleni küzdelmeikben. Nekünk az a dolgunk, hogy mindig a gyengébb mellé álljunk.
A tanácskozás végét jelzi Fajsz:
– Simor tátos! Mondj áldást!
– Örüljünk, hogy idegen földön védhetjük hazánkat, mert ha otthonunkban ér háború, mind elpusztulunk. Ezt tanítja a megmaradás ősi törvénye. Fordítsátok arcotokat a nyugvó Nap felé. Kezetekkel kört formálva fogadjátok lelketekbe a Napistent, akinek fia Jézus. Mondjátok utánam:

Tátosló dobogás csillagtűz ropogás
Patak hűs csobogás esti szél lobogás
Tetejetlen fa gyökere csodaszarvas tűzereje
Hét csillagom hét szállásom Krisztoszom a szivárványom
Négy őselem egy kunyhóban száznyolc láng Napban és Holdban
Harsok igricek regősök tátos-magos rejtőzők
Felvilág Holdvilág itt lakozik bennem
őrizz meg Jézusom aki elhunyt menjen

– Áldott legyen a Magasságos Öregisten, aki megtartotta őseinket, hogy évezredtől évezredig míg világ a Világ, lakjuk e Földet! A Világ négy égtája, Napkirály négy vágása, Észak, Dél, Kelet és Nyugat felé gyakran kirajzottak, sokszor visszatértek. A világ tudását elvitték és átadták minden jóravaló népnek. A Magyarok Istenétől rendelt szent küldetésünk a Kárpát-haza védelme. Ámen.

Kubinyi Tamás, Pörzse Sándor: Bulcsu című könyve kedvezményesen megvásárolható itt: