Trianon!! Kérdezem magamtól: Tudsz valamit e témában mondani? Biztosat és igazat! A szerződés megkötése és aláírása történelmi tény. A tankönyvek, újságok részletesen tanítják-közlik, közölték majdnem minden részletét, amit csak tudhatunk e világtörténelmi eseményről. Én azonban, mivel 1913-ban megszületve ez idő tájt már serdülős voltam, Édesapám pedig vasutas, mesélgetett erről, arról. Őt, mivel ehhez a folyamathoz megbízható személyzetre volt szükség, beosztották a békeszerződést előkészítő vonatkísérő csapatba. E csapat vitte vonatukon azokat a bizottsági urakat a megszemlélendő helyekre, városokba, tájakra, amelyekre kíváncsiak voltak ahhoz, hogy a magyarságot a győztesek, okkal, ok nélkül, keresztre feszítsék. A vonaton, a szemle helyeken sok-sok időt töltöttek e bizottsági urak, s így a személyzet sokat belelátott munkáikba, ügyeikbe. Az eltelt több, mint fél évszázad után élesen visszajönnek az elmondott beszélgetések lényegei, s az biztos, hogy elmondásom történelmi igazság!

A kiküldött Kis-antant diplomatái körül tanácsadók és főleg nagyon szép, magas műveltségű, főleg franciául csevegő román szórakoztató nők sürögtek-forogtak. Úgy hatott a magyar vonatkísérőkre minden szolgálat, mintha egy vidám, népi-zenés kiránduláson vennének részt, nem pedig egy komoly halálos, akasztófa tortúrán. Amit egymás között tudtak, megbeszéltek a vonatkísérők. Amikor a köztudott Nyitra-Ipoly folyók határszakaszát hajózható folyammá nyilvánították, még egy-két bizottsági tag is ellenezte, de a folyóparti pezsgős-táncos piknik hangulat feleslegessé tett minden kísérletet az ésszerű helyzeti értékelésre; azt vettek javaslatba a Brian (Farkas) kiküldöttek, amit a román kéjnők és tulajdonosaik bediktáltak. E kisantanti szervezet működése igen éberen vigyázott arra is, hogy a magyar szükséges kísérő személyzetet sűrűn cseréljék, nehogy valamilyen szerveződés jöhessen létre a tudatosan bűnös tanácsadói szolgálat manipulációjának leleplezésére. A Kárpátokkal övezett soknemzetiségű állam uralkodó államnyelve eddigelé a magyar volt. A Kárpátokon belül élő, felosztó-koncot rabló nemzetiségek Benes cseh politikus vezetésével megszerveztek egy értekezletet, amelynek feladata az volt, hogy a magyar állam felosztásából ki, mennyi koncot vágjon ki a kisebbsége számára. Az elnök a tárgyalás első napirendi pontjaként azt tűzte ki, hogy mi legyen a közös nyelv, amelyen a procedúra – cirkusz – előadassék? Mint a legnagyobb koncot remélő bizottság, a románt javasolta. Csak a románok tudtak magyarul, más nyelvet nem értettek, ezt elvetették. Az áldozatvállalás és nagy nemzet mivoltuk jogán az oroszok kérték nyelvük használatát, de rajtuk kívül senki nem értette nyelvüket. A szlovák és szerb nyelvhasználat elutasítása után kísérleteztek a német nyelv elfogadtatásával, azonban a közös ellenség nyelve sem került elfogadásra megnemértés okából. Akkor hát melyik nyelv legyen, amelyet mindenki ért? – tette fel a kérdést a megkezdetlen értekezlet elnöke – tán a magyar? Elfogadjuk – hiszen mindannyian értjük, tudjuk, hiszen magyarok vagy…. voltunk. És elkezdődött az értekezlet, amelyen magyarul darabolták a Kárpát-medencét és nyújtották be konc-igényeiket az utódállamok a nagyhatalmú és önkényesen önző, ítélő Trianon Bizottságnak. Ezek a bizottságban ítélő urak nem a saját független meglátásaikat alkalmazták ítéleteikben, hanem a súgó kisantanti tanácsadók és mulattató kéjnők (k…ák) ágyakban ihletett álláspontjait.

A történelmi megítéléshez szükséges ötvenévnyi időnél bőven több telt el — lezajlott a második világháború is. Az ítészek, kutatók feltártak írásos dokumentációk, népi közösségek meghallgatásai alapján olyan tényeket, amelyek alapján e békekötés egyike a világtörténelemben lezajlott igazságtalanságok legszörnyűbb bűnsorozatának. Jól emlékszem, amikor a húszas években a Felső-Kárpátokból szekereiken hozott „klepszó-kőporos” árusítók krumpliért cserélték áruikat. Eladó-vevő, két szegény élni akaró, de egymást nem gyűlölő nép volt. Nemrégiben fent voltam pár napig a Ferenc József csúcs alatti egyik szállodában. A szomszédban, úgy 200 méterre egy új üdülő épült. Sok magyarul beszélő ottani dolgozóval beszélgettünk mi, a magyar látogatók. Vegyes volt a hangulat, kivéve a munkákat vezető, magyarul tökéletesen beszélő csoportvezetőt. Nem szólhattunk ellene az ő hangján, izzott belőle a magyargyűlölet. Egy semleges helyen igen, de ott tartani lehetett ellentmondás és cáfolat esetén még a rendőrségi beavatkozásra is, amit kilátásba is helyezett és meg is tett volna! Ide vezetett a turizmus felfejlődése és a turisták valutáiból kifejlesztett sovinizmus. E szégyenletesen dicső Trianon adta másik emlékem jut eszembe Erdélyből, Vajdahunyadon. Amint a várból az utcára kiérve egy járókelővel akartam élményeimről egy pár szót váltani, s esetleg kérdezni is valamit, nekem érthetetlen volt az első pillanatban, amit tett, de azonnal megértettem. Úgy fordult, hogy háttal a várral szemben lévő háznak állt, s én vele szemben. Igen gyorsan, de érthetően mondta: nem szabad magyarul beszélnie, nézzek a mögötte lévő emeleti ablakra, s ezzel elment. Valóban, az ablak mögött rendőr állt és figyelt. Mindent megértettem, s a magyar túravezető is figyelmeztetett, ne hozzunk kellemetlenséget az ottani magyarokra. A másik, a kirendelt román, de magyarul tökéletesen beszélő túravezetővel ezután megkülönböztetett udvariassággal tárgyaltam! Trianon és az utódállamok vezetőinek dicsősége, hogy az eddig békésen együtt élő népeket egymás ellenségévé neveltette! De meddig? Csak a hatalom, a legfelsőbb politikát csináló réteg felelős a gaztettekért; az egyszerű népek nem ellenségei egymásnak! Jól elkalandoztam a Trianon témát elmesélendőkről, de amit itt elmondtam feleletül, tán csak milliomoda a sok szenvedést okozó bölcsek ítéletének.

Sándor Ferenc

Trianonról megjelent képregényünk, melyet nem nagyapám írt, hanem Sarlós Endre:

Sarlós Endre – A Trianon-kód