Maja labdajátékok, kapu a túlvilágba?

A maják szerint a Világ egy mágikus  hely, melyet benépesítenek a különböző fajok és betölti az isteni mágia, ami összeköti  a földi és a mennyei világot. A vallási érzület szorosan összefüggött az élettel és ez a rituálékon is kifejezésre jutott. E rituálék során az emberek istenekké és természetfeletti lényekké alakultak át, akik ezt az isteni mágiát szimbolizálták.

A KUKORICA ISTEN

A király egyik legfontosabb szerepe volt a teremtési mítoszból  Hun Nal Yeh, a Kukoricaisten felidézése. Ő nemcsak az Első Atya, vagyis a Világfa  felállítója a maja mitológiában, hanem a táncosok első megjelenítője is, szimbóluma teremtésnek, életnek és halálnak. A kukorica, a mezoamerikai népek fő kultúrnövénye volt az alapja az élet, az elmúlás és az újjászületés mítoszának és így az ember és a túlvilág kapcsolatának. A burkoló  levelek, amelyek a fejlődő  magvakat védik, nem engedik a növényt szaporodni emberi közreműködés nélkül, ha a magvakhoz hozzá szeretnénk  férkőzni, a burkoló leveleket el kell távolítanunk,  csak így lehet a magvakat elvetni, és csak így lesz belőle élelem. Az ember munkája és társadalma viszont nem maradhat fenn az istenek  segítsége – a maják hite szerint  az istenek vére – nélkül,  így az istenek mindig visszatérnek, és az embert áldozathozatalra késztetik. A maja rituálék menetét lényegében ez a kényszer-képzet  magyarázza. Ez az elgondolás jutott érvényre a Popol  Vuh-ban is említett és a maják által gyakorta megismételt labdajátékok során is, amikor kinyitották a túlvilágba vezető kaput, melyen átlépve a vesztes (vagy éppen ellenkezőleg, a győztes?) csapat kapitánya átléphetett a túlvilágba és ily módon a teremtés mítosza lejátszódott. Meggyőződésük szerint a holtak táncok és rituálék révén tovább élnek. A mai maják hitélete egzotikus keverékét képezi ősi, saját hitüknek és a keresztény hitnek, Isten, Jézus és a szentek alakját egyszerűen besorolva az ősi isteneik közé,  mindkettőnek  igyekeznek eleget tenni a vér viszonzására (pl. a nagypénteki  passiókon  Krisztus  kereszthalála megismétlődik).

A labdajáték

Ami  a labdajátékot illeti, tömör gumilabdával játszották, így a játékosok testrészeit komoly  védelemben  kellett  részesíteni,  ugyanis  a labda nemcsak  súlyos  volt, de  gyorsan  is mozgott. Védelemre  szorult a mellkas, a has, a térd, a könyök  és az alkar egyaránt; a védőöltözékhez  faanyagot, pálma leveleket,  állatbőröket  használtak.  Volt egy játékos,  akinek  a kezében a célnak megfelelő kődarab volt, ő szervált. Ha az egyik játékosnak sikerült átjuttatni a labdát a játéktér oldalfalán  elhelyezett gyűrűn, a mérkőzés  eldőlt, de a hibapontokat is folyamatosan számba vették, a labda a gyűrűn  átjutva,  nem csapódhatott  túl magasan a falhoz,  nem kerülhetett a földre, a játékosnak nem volt szabad a kezét vagy a lábát használni, stb. A gyűrű nélküli  játéktereken a pontokat a jelző kövek  segítségével számlálták,  me-lyek a kiszögelléseknél voltak elhelyezve, egymástól szabályos távolságban. Egy-egy oldalon három-három  jelzőkő ma is jól látható pl. Copanban, ahol a jelző kövek papagájfej alakját veszik fel. A labdajátékon többnyire fiatal férfiak vettek részt, nők részvételéről nincs adatunk. Ezzel ellentétben állhat némelyik kerámiaedényen lévő rajzos ábrázolás, de a nők feltehetőleg csak a feláldozási szertartásokban vehettek részt.
A részvevők számról is megoszlanak  a vélemények, pl. a Popol Vuh-ban csak ketten játszottak, más források szerint 4-4, 5-5, Chichén Itzában pedig 7-7 lehetett a küzdők  száma. A rajzokon olyan játékos is látható, akin nincs védőruha, valószínűleg ő szervált. A labdát jobbára csípővel vagy vállal továbbították,  a kezét csak a szerváló  játékos használhatta. A Popol Vuh-ban a labda egy nyúl,  ill. egy koponya  volt. Ami a labda méreteit illeti, adat gyanánt szolgál, hogy a gyűrű belső átmérője kb. 50 cm, a labda tehát akár emberfejnyi lehetett, a tömör gumiban valószínűleg tényleg lehetett koponya, hogy könnyebb legyen, ezenkívül  visszautalt a Popol  Vuh-ra. A labdákon glyphák láthatók, ezek vízi liliommal, a tengerrel vagy számokkal hozhatók kapcsolatba, ez utóbbiak jelentőségét nem tudjuk.

A DREZDAI KÓDEX titka

Dr. Romhányi Attila belgyógyász szakorvos megfejti az ókori maják híres kalendáriumának „glypháit” (képírásos jeleit). A maja írás kb. 800 írásjelet tartalmaz, melyek lehetnek: hang, szótag, szó, ideogramma, ezeknek kb. háromnegyede már megfejtett.

A „Drezdai Kódex”-ben – mely a ránk maradt 4 db maja “kódex” közül egyedül tartalmaz időre vonatkozó iniciálékat ‐ a maja papok számításokat, naptári adatokat, népük számára különböző tennivalókat, valamint csillagászati próféciákat jegyeztek fel. A kódex, mely a maják hite szerinti negyedik teremtés idejében készült, beszámol három korábbi teremtésről, amely világoknak mindig egy vízözön vetett véget. A spanyolok érkezése is a negyedik világ idején történt, és ezt is egy pusztító vízözön fogja elsöpörni. A maják elgondolása szerint ez a teremtés 2012. december 21-én véget ér és ekkor indul majd az ötödik teremtés. Mint látjuk ez be is következett, jelenleg az ötödik „Teremtés”-ben élünk.

A kötet tartalmazza az eredeti Drezdai Kódex oldalak (74 db) színes faximiléjét, minden oldalhoz hozzárendelve annak hiteles megfejtését, tényszerű „fordítását”, melyet teljes egészében a világon először Dr. Romhányi Attila könyvében olvashatunk.